Varga Mihály

Még több diák és fiatal dolgozhatna a kormány szerint

Még több diák és fiatal dolgozhatna a kormány szerint

A magyar gazdaság elmúlt évtizedének egyik legjelentősebb eredménye, hogy a foglalkoztatás érdemben javult, 840 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, a foglalkoztatási ráta pedig 54,9 százalékról 70 százalék fölé emelkedett – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után. A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar munkaerőpiacnak még jelentős tartalékai vannak, a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése társadalmi és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt feladat.

Varga Mihály: újabb adócsökkentésekre készül a kormány

Varga Mihály: újabb adócsökkentésekre készül a kormány

A megfelelő gazdaságpolitikának és a magyar vállalkozások elmúlt években nyújtott munkájának köszönhető, hogy egyre több cég képes növelni a termelékenységét, javítani termékeinek a minőségét, és ezzel helytállni az exportpiacokon is – hangsúlyozta Varga Mihály a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A pénzügyminiszter a vállalkozások előtti kihívásokról szólva a digitális lehetőségek kiaknázására, valamint az értékláncokhoz kapcsolódás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Varga Mihály: a kormány újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be

Varga Mihály: a kormány újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be

Recesszióról nem beszélhetünk, de lassul a világgazdaság növekedési üteme. Legfőbb partnerünknek, Németországnak az ipari teljesítménye visszaesett, ezért a kormány a jövő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, a Gránit Bank karácsonyi ünnepségén.

Varga Mihály: Magyarország nem támogatja az új uniós pénzmosási felügyeletet

Varga Mihály: Magyarország nem támogatja az új uniós pénzmosási felügyeletet

A pénzmosás és a terrorizmus elleni egységes és hatékony fellépés az Európai Unió minden tagállamának közös érdeke, de Magyarország továbbra sem támogatja a hatáskörök indokolatlan elvonását a nemzeti hatóságoktól – hangsúlyozta Varga Mihály az EU pénzügyminisztereinek mai ülésén (Ecofin). A magyar tárcavezető szerint egy újabb, uniós intézmény létrehozása előtt tisztázni kell annak szerepét és azt, hogy valós megoldást jelentene-e az európai polgárok biztonságának javítására - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Varga Mihály: újabb fejlesztési bankhoz csatlakozhat Magyarország

Varga Mihály: újabb fejlesztési bankhoz csatlakozhat Magyarország

Magyarország kész megkezdeni a tárgyalásokat, hogy teljes jogú tagként csatlakozzon az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz – jelentette be Varga Mihály a pénzintézet moszkvai konferenciáján. A pénzügyminiszter kiemelte: a jelenleg hat államra és így 185 milliós piacra kiterjedő fejlesztési bankhoz történő csatlakozás a magyar vállalkozásoknak újabb piacokat és forrásokat, a magyar gazdaságnak új beruházásokat jelenthet – áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

Varga elárulta, mennyi szuperállampapírt vettünk eddig a postán

Varga elárulta, mennyi szuperállampapírt vettünk eddig a postán

Varga Mihály pénzügyminiszter egy mai sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a szerdai adatok szerint 2845 milliárd forintnyi szuperállampapírt értékesítettek eddig, a nyomdai papírból már több mint 26 milliárdért vásárolt a lakosság.

Varga Mihály stratégiai megállapodást kötött a világ legnagyobb bankjával

Varga Mihály stratégiai megállapodást kötött a világ legnagyobb bankjával

Szorosabbra fűzi a pénzügyi kapcsolatokat Magyarország a világ legnagyobb eszközállományú pénzintézetével – tájékoztatott Varga Mihály, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) vezérigazgatójával, Gu Shuval.

Varga Mihály olyan találkozón vett részt, amilyenre a rendszerváltozás óta nem volt példa

Magyarország és Kína gazdasági, illetve pénzügyi kapcsolatai egyre erősebbek, biztos alapokon nyugszanak, és számos új területen nyílik lehetőség együttműködésre a jövőben is – hangsúlyozta Varga Mihály Liu Kun kínai pénzügyminiszterrel folytatott pekingi tárgyalásán. A magyar tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy magyar-kínai pénzügyminiszteri találkozóra a rendszerváltozás óta nem volt példa. A megbeszélésen elhangzott, hogy újabb kínai bankok tervezik budapesti régiós központ létrehozását.

Varga Mihály keményen bírálta az EU-t

Varga Mihály keményen bírálta az EU-t

Az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Varga: újabb megyékre terjesztik ki a kormány programját

Varga: újabb megyékre terjesztik ki a kormány programját

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter közölte: a jelenleg 15 megyében futó projektet 2020 elején kiterjesztik az ország teljes területére, így azt követően minden munkaügyi hivatalban hatékonyabbá válhat az álláskeresők közvetítése a vállalkozások felé. A program főként a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű csoportokat célozza meg

Varga Mihály: jövőre újabb élénkítő lépések és katás szabályváltozások jönnek

Várhatóan a jövő év elején körvonalazódhatnak a szóba jöhető újabb gazdaságélénkítő lépések, azaz a második gazdaságvédelmi akcióterv elemei – jelezte a Magyar Nemzetnek Varga Mihály a minap közzétett 5%-os harmadik negyedéves GDP-adatot követően. Az egykulcsos szja csak 2021 körül kerülhet napirendre, a kata adónem körüli radikális javaslatokról pedig még egyeztet a tárca – jelezte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: tavasszal jöhetnek a kormány újabb csomagjai

Varga Mihály: tavasszal jöhetnek a kormány újabb csomagjai

Mindenki várakozására rácáfolt a magyar gazdaság növekedése, bebizonyította, hogy képes még pozitív meglepetést okozni – mondta a reggel megjelent GDP-adatra reagálva Varga Mihály pénzügyminiszter. A gazdaságvédelmi és a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban a miniszter úgy nyilatkozott, hogy technikailag már kevés esély van arra, hogy januártól életbe lépjenek az intézkedések, valószínűleg tavasszal vezethetik be azokat.

Varga megerősítette: jön a nyugdíjkötvény

Varga megerősítette: jön a nyugdíjkötvény

A szuperállampapír sikere miatt kicsit halasztják a nyugdíjkötvény bevezetését, de nem tett le róla a kormány – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.